Négy évszak
Amire többször is felhívtuk már figyelmüket: Český Krumlov városát leginkább a nyári hónapokban látogatják a turisták, ilyenkor gyakori a prágaihoz hasonló hatalmas tömeg az utcákon és az éttermekben egyaránt, ugyanakkor a városka a tavaszi, az őszi, sőt a téli hónapokban is gyönyörű látványt nyújt! Érdemes ide eljönni tehát szezonon kívül is, főleg, ha valaki igazi nyugalomra, kikapcsolódásra vágyik! Egyedül a vizisportok kedvelői azok, akik csak nyáron részesülhetnek a vidék áldásaiban.
Az alábbiakban egy rövid, kedvcsináló összefoglalót nyújtunk azoknak, akik megfogadják tanácsunkat, és elsőként évszakot választanak, csak ezután merülve el a részletekben… Aktuális ajánlatainkat is igyekeztük ennek megfelelően összeállítani: csaknem minden programunknak megtalálják majd az adott évszakra hangolt variációját!
Így hát a KrumLove csapat természetesen mind a négy évszakban szeretettel várja Önöket, és rendelkezésükre áll a programok kiválasztásában és megszervezésében.
Tavasz
Krumlov és környéke ilyenkor ébredezik téli álmából: vonatkozik ez a turizmusra és a természetre egyaránt. A város ilyenkor rendezi meg első turista-csalogató programjait (Farsang, Május elsejei mulatságok), a vidék pedig csodálatos látványt nyújt a friss tavaszi színekkel. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy a március errefelé még meglehetősen hűvös, és a hóesés sem ritka ilyenkor, de az időjárástól függően áprilisban, májusban már elcsíphetünk egy-egy igazi tavaszi napot, amikor valamelyik kerthelyiségbe kiülve élvezhetjük a meleg napfényt és a frissen csapolt komlólé jellegzetes illatát. Júniusig aránylag kevés a turista, kivéve a Húsvét ünnepét és egy-egy olyan hétvégét, amelyet megelőzően valamelyik környező országban ünnepnap van. Április folyamán már csaknem minden olyan vendéglátóhely és múzeum látogatható a városban, amely télvíz idején bezárta kapuit.
Nyár
Bár a turisták csaknem 90%-a ilyenkor látogatja a várost, azért nem kell megrémülni a tömegtől sem: a nyári hónapok idején jó megoldásnak ígérkezik, ha a városka szélén vagy egy közeli kis település (pl. Zlatá Koruna) valamely panziójában szállnak meg, és onnan járnak be a városba. A krumlovi nyár programjait és vonzerejét nem kell részletezni: erre az időszakra esik a legtöbb zenei és kulturális rendezvény, és ilyenkor több csónak van a Vltava vizén, mint ahány autó az országutakon. Aki tehát úgy dönt, hogy a többséghez hasonlóan ebben az évszakban nézi meg a várost, annak csak arra kell figyelnie, hogy idejében gondoskodjon megfelelő szállásról és helyet foglaljon kedvenc kiskocsmái vagy étterme asztalánál. A KrumLove természetesen ebben is rendelkezésükre áll!
Ősz
Az ősz több szempontból is az egyik legszebb évszak Krumlovban és környékén. Egyrészt még tartanak a fesztiválok (jazz, Szent Vencel ünnepség, vizimaraton stb.), másrészt a város és környékének természeti szépségei ilyenkor a legcsodálatosabbak. Sok helyen szerveznek a világban ősszel „színtúrákat”, amelynek keretében buszokkal viszik a fotózni vágyókat az ősz színeiben pompázó erdőkhöz. Nos, Krumlov közvetlen környékén ilyenkor olyan színkavalkád látható, amelyet érdemes megnézni és megörökíteni!
Arról se feledkezzünk meg, hogy szeptember-október a gombászok szezonja – az aranyló napokon érdemes felkeresni a közeli erdőket, amelyekben az időjárás kedvező volta esetén rengeteg vargánya, tinorú, őzláb és rókagomba nő ilyenkor. Nem fog senki eltévedni: a cseheknél ugyanis a gombászás afféle nemzeti sport, és az erdőszéleken parkoló autók száma már sejtetni engedi, hogy kicsit beljebb rengeteg, fonott kosarakkal sétálgató „sportolóval” találkozhatunk. Ugyancsak az őszi időszak mellett szól az időjárás az elmúlt években: szeptemberben és októberben ugyanis legtöbbször még kellemes meleg van, akár kerthelyiségre is alkalmas, ugyanakkor a turisták száma jelentősen megcsappan errefelé és a szállások is olcsóbbak. A késő-ősz és a kora-téli időszak másik különleges élménye a halastavak lehalászása, amely szintén sok turistát vonz, és amely ugyancsak szerepel kínálatunkban.
Tél
A dél-csehországi hegyvidék és Lipno környéke természetesen télen is számos lehetőséget kínál, de maga Krumlov is gyönyörű ilyenkor, főleg hóesésben vagy fehér lepelbe takarva. Karácsony előtt és Szilveszterkor újra megjelennek a turisták, de már csak egy-egy napra és bőven akad hely a szálláshelyeken, éttermekben. A főtéren vásárt rendeznek december elejétől, az adventi időszakban, kulturális programokkal, de felejthetetlen élmény az Újévi tűzijáték is a várkastély felett.
A hegyekben síelésre és téli túrákra van lehetőség, Lipno tava pedig befagyva a korcsolyázók és jégvitorlázók, no meg a hokisok kedvelt helye. Ugyancsak Lipnónál található a Kramolín-síparadicsom, öt vonallal, snowboard-parkkal, de lehetséges esti síelés, síiskola- és kölcsönző, sőt külön gyerekpályák is vannak. Sífutóknak 50km-es szakasz áll rendelkezésükre, és ugyanitt korcsolyapálya is található. A lipnói tavon van télen Európa leghosszabb korcsolyapályája is.